2015. máj 11.

Energetika/Üzemeltetés

írta: megcsinaljukazepgazdot!
Energetika/Üzemeltetés

Beruházás

 

A projekt 6,5 milliárd forintos fejlesztést jelentett amivel a régi "elavult" fürdő komplexumot váltották ki. Ezt a összeget nem a kecskeméti önkormányzat fizette ki hanem a fővállalkozó szolgáltatásait vette igénybe. A Mahid 2000 Kft finanszírozta a beruházást és ettől a cégtől lízingeli az önkormányzat a komplexumot évi 300-400 millió forintért 20 éven keresztül. Ez eddig teljesen megszokott, elterjedt beruházási forma Magyarországon.

uszoda1.jpg

A Kecskeméti Fürdő elődjénél sokkal nagyobb, a mai kor elvárásainak megfelelő, színvonalas belső téri világgal és szolgáltatásokkal várja az ide érkező sportolni, gyógyulni vágyókat. Az épület elődjénél sokkal nagyobb, 4500 m2-es sportuszoda 10 pályás versenymedencével és lelátóval, 7000 m2-es fedett élményfürdővel / hullám-, kalandmedence, pezsgőfürdő, csúszda, szauna/.

Az épület tervezésénél a gépészeti helyiségek helyigénye alul méretezték, ez a megvalósítás során sok gondot és kompromisszumot jelentett, de én úgy gondolom nem a helyigény alul méretezése volt a legnagyobb probléma. A szigorodó energetikai előírások és rengeteget hangoztatott téma, mint a környezetvédelem, a megújuló energiák, károsanyag-kibocsátás csökkentés, ellenére a komplexum teljes energiaigényének fedezésére koncepcionálisan csak a földgázra és a vezetékes villamos hálózatra támaszkodik. Nem hasznosítja sem az adott termálvizet, sem a napenergiát. Ezek, ha a tervezés korai szakaszában felmerülnek, bár a beruházás költségét esetlegesen növelték volna, de mégis hosszabb távon csökkentették volna az épület működési költségeit.

uszoda3.jpg

Információi szerint a mostani elektromos ára, és gázfogyasztás költsége napi 2 millió forintba kerül az önkormányzatnak. Ez éves szinten megközelítőleg 550-730 millió forint, ez kb 1,4-1,8 szorosa a lízingdíjnak, és ezt 20 év után is fizetnie kell az önkormányzatnak, ha üzemeltetni akarja a komplexumot.

Az épületben kizárólag földgázüzemű kazánokat működtetnek. A régi "elavult" uszodából átszerelték egy titán hőcserélő rendszert,és egy elvileg 90 %-os hatásfokkal működő gázmotort költségcsökkentő megoldásként.

2012 december 13-án tartott  közgyűlésen, már az előterjesztésben szerepelt az alig több mint 1 éve átadott fürdő energetikai korszerűsítése. Ebben a dokumentumban kitértek a megújuló energiák hasznosítására, a meglévő berendezések hatásfokának növelésére, napelemek, napkollektorok elhelyezésére, és a termálkút metántartalmának hasznosítására.

uszoda4.jpg

A veszteségesen működő fürdő pénzügyi mérlegének optimalizálására két irány van.

  Bevételek növelése:

  - Új felhasználói kör keresése, meglévő szolgáltatások bővítése

  - Szponzorok, támogatók keresése

  - Tematikus programsorozattal a látogató közönség számának növelése, rendezvények

  Működési költségek csökkentése:

  - Működés optimalizálása, szolgáltatások minőségi romlása nélkül, esetleges kompromisszumokkal

  - Épület energia fogyasztásának csökkentése

A fürdő üzemeltetése kibővítette a szolgáltatások körét gyógyászati részleggel és sikeresen megállapodást kötött a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft-vel, mely így dolgozóinak biztosít a fürdőbe belépőket. Az élsportban is kimagasló szerepet játszik az uszoda a legmodernebb versenyberendezésekkel, valamint korszerű élményparkjával 2012-ben elnyerte a Magyar Uszodatechnikai Egyesület Arany fokozatát wellness kategóriában. 2013-ban Regionális Gyógyfürdő minősítést kapott az itt található gyógyvíz és a magas színvonalú gyógyászati kezeléseknek köszönhetően.

uszoda2_dual.jpg

Számomra kiderült, hogy nem elég a sikeres, pénzügyileg nyeresége működéshez, egy magas színvonalon, igényesen megtervezett és kivitelezett épület és egy remekül működő és színvonalas szolgáltatásokat nyújtó komplex program, ha mellette az üzemeltetési költségek nincsenek megfelelően optimalizálva. Bejegyzésemmel nem a projekt során elkövetett hibák felelőseit kerestem / ez nem is az én kompetenciám /, csupán az energetika, működtetés fontosságának szerepét szerettem volna érzékeltetni.

 

Szólj hozzá